Gondolkodjunk el azon, hogy mennyi időnk lesz hetente a kerttel foglalkozni, mire szeretnénk használni; sportolni, sütni, pihenni, vagy esetleg mindhárom. Érdemes kertépítő szakembert felkeresni és velük bejárni a területet. Építési telek vásárlása előtt is lehet szánni rá időt, hogy érdemes-e egyáltalán megvásárolni a kinézett területet, mert rengeteg dolgot a vásárló másképpen lát, és itt akár több milliót is spórolhatunk egy jó terület vásárlásával a későbbi építkezésekre gondolva.

Tudnunk kell, hogy a kert nem erdő, vagy rét, ahol hatalmas helye van mindennek szabadon nőni, fejlődni. Sokszor a cserjék, bokrok végleges magassága már kisebb fák magassága is lehet, de ezt egy díszkertben nem hagyhatjuk, hacsak ez a kert nem több hektáron terül el, bár még ott is foglalkoznunk kell növényeinkkel, ha szépet akarunk, mivel a dísznövények, igénylik ezt a törődést, nem úgy, mint vadon élő társaik. Ezért, ha elhatározzuk, hogy szép kertet szeretnénk, nézzünk utána milyen növényeket érdemes telepíteni, ami viszonylag kevesebb gondozással is szép lehet

Egy jól kitalált kert folyamatosan bővíthető, évről-évre szépíthető, mert stabil alapokra épült, megfelel minden szakmai elvárásnak, könnyen kezelhető és sok örömöt jelent a használójának.


2012. december 13., csütörtök

Magyarország Legszebb Kertje 2012

Magyarország Legszebb Kertje 2012


Indoklás:

A zsűri nagyon értékelte Éva kertjében, hogy szinte profi minőségű a kivitelezés, színes, bátran változatos, mégis harmonikus és használható. Érezhető benne a tudatosság.

Egy kert szerintünk akkor szép, ha dús hatást kelt, a növények egységet alkotnak, még akkor is, ha teljesen különbözőek. Szépen burkoltak az utak, vannak a gyerekeknek hasznos nagy gyepes terek, relaxáló sarok. Míg a falakat, szomszédokat és az utcafrontokat takaró örökzöld növényfalak tanúskodnak az ésszerűségről. A kertben szépen, igényesen kialakított tó is van, ami jelképként és a valóságban is élettel tölti meg a teret. A csobogóhoz és a tó partján használt kövek elrendezése és mennyisége nem túlzó és természetes hatású. A tópartokon 4-5 különböző fajta virágzó évelő, vagy levele színét változtató cserje egész évben vidám hangulatot teremt. Szintén kedves számunkra, ha dézsás növényeket látunk a kertben. A mediterrán növények télen nem tarthatóak kint, nyáron viszont különlegesen szépek lehetnek, főleg akkor, ha igényes növénytartóba vannak ültetve.

Ebben a kertben biztosan mindenki nagyon otthon érzi magát. Gratulálunk!















Élvezzék Kertjüket!

2012-12-13

Nincsenek megjegyzések: