Gondolkodjunk el azon, hogy mennyi időnk lesz hetente a kerttel foglalkozni, mire szeretnénk használni; sportolni, sütni, pihenni, vagy esetleg mindhárom. Érdemes kertépítő szakembert felkeresni és velük bejárni a területet. Építési telek vásárlása előtt is lehet szánni rá időt, hogy érdemes-e egyáltalán megvásárolni a kinézett területet, mert rengeteg dolgot a vásárló másképpen lát, és itt akár több milliót is spórolhatunk egy jó terület vásárlásával a későbbi építkezésekre gondolva.

Tudnunk kell, hogy a kert nem erdő, vagy rét, ahol hatalmas helye van mindennek szabadon nőni, fejlődni. Sokszor a cserjék, bokrok végleges magassága már kisebb fák magassága is lehet, de ezt egy díszkertben nem hagyhatjuk, hacsak ez a kert nem több hektáron terül el, bár még ott is foglalkoznunk kell növényeinkkel, ha szépet akarunk, mivel a dísznövények, igénylik ezt a törődést, nem úgy, mint vadon élő társaik. Ezért, ha elhatározzuk, hogy szép kertet szeretnénk, nézzünk utána milyen növényeket érdemes telepíteni, ami viszonylag kevesebb gondozással is szép lehet

Egy jól kitalált kert folyamatosan bővíthető, évről-évre szépíthető, mert stabil alapokra épült, megfelel minden szakmai elvárásnak, könnyen kezelhető és sok örömöt jelent a használójának.


Kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei), pálma térhódítása

Kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei) egyre nagyobb teret hódít hazánkban amit, a két egymást követő enyhe télnek is köszönhetünk valószínűleg. Kiültetett pálmánk gyorsan gyökeresedik, és hamar alkalmazkodik kertünkhöz, a következő évben már az új levelei egészen mások, mint a faiskolában megvásárolt növényünk levelei. Sokkal szebbek és nagyobbak, tele életerővel, látszik, hogy a kiültetés megtette hatását. Konténerben tartott növényünk túlélő és várja a pillanatot mikor gyors növekedésnek indulhat. Fontos az alapos ültetés, mint minden más növényültetésnél is, amit még kertészek sem mindig tudnak, hogy kell (sajnos). 2-3év alatt, hatalmas változás következik be, a faiskolából hazavitt és helyesen elültetett pálmánkról már lemetszettük az összes régi levelet és már csak a szabadban nevelt levelei vannak növényünkön, ami elérheti a méteres átmérőt is. Nem semmi, ettől a fantasztikus növénytől. Igazán gyönyörű, ahogy a lágy szellő rezegteti hatalmas leveleit. Lenyűgöző látványt nyújt. Ezért kertünkben fontos a további összhatás is, mert látunk egy-két pálmás kiültetést itt-ott és, ha nem vigyázunk a helyes formákra a kert és a ház stílusára, nem biztos, hogy elő tudjuk csalogatni növényünkből ezeket, a gyönyörű hatásokat. Könnyű a nem passzoló növényekkel vagy kiegészítőkkel, vagy stílusában egyáltalán nem harmonizáló házzal elszúrni ezt. Ezért szakember tanácsát kérjék ki mielőtt pálma ültetésére szánják el magukat, már csak azért is, mert a helytelen téliesítéssel könnyen kipusztíthatjuk ezt a fantasztikus növényt.