Gondolkodjunk el azon, hogy mennyi időnk lesz hetente a kerttel foglalkozni, mire szeretnénk használni; sportolni, sütni, pihenni, vagy esetleg mindhárom. Érdemes kertépítő szakembert felkeresni és velük bejárni a területet. Építési telek vásárlása előtt is lehet szánni rá időt, hogy érdemes-e egyáltalán megvásárolni a kinézett területet, mert rengeteg dolgot a vásárló másképpen lát, és itt akár több milliót is spórolhatunk egy jó terület vásárlásával a későbbi építkezésekre gondolva.

Tudnunk kell, hogy a kert nem erdő, vagy rét, ahol hatalmas helye van mindennek szabadon nőni, fejlődni. Sokszor a cserjék, bokrok végleges magassága már kisebb fák magassága is lehet, de ezt egy díszkertben nem hagyhatjuk, hacsak ez a kert nem több hektáron terül el, bár még ott is foglalkoznunk kell növényeinkkel, ha szépet akarunk, mivel a dísznövények, igénylik ezt a törődést, nem úgy, mint vadon élő társaik. Ezért, ha elhatározzuk, hogy szép kertet szeretnénk, nézzünk utána milyen növényeket érdemes telepíteni, ami viszonylag kevesebb gondozással is szép lehet

Egy jól kitalált kert folyamatosan bővíthető, évről-évre szépíthető, mert stabil alapokra épült, megfelel minden szakmai elvárásnak, könnyen kezelhető és sok örömöt jelent a használójának.


2009. szeptember 8., kedd

Teraszbővítés, teraszburkolat fából, kültéri faburkolat, teraszépítés



Mikor kicsi a teraszunk és hiányzik belőle valami, nem elég otthonos, nem elég nagy, nem elég hangulatos, nem szívesen megyünk és ülünk ki. Ekkor jövünk Mi és adunk hozzá valamit, amitől megváltozik az eddig alig használt és kicsi teraszunk. Tágas lesz, hangulatos, elegáns, már jól esik kint ülni, minden kényelmesen elfér majd, még vendégeket is hívhatunk.

Kapcsolódó cikkek:
http://s-d.hu/kert/cikkek/teraszbovites2009.php
http://s-d.hu/kert/ujkepek.php
http://s-d.hu/kert/palmak2.php


Spiegel Ákos
www.s-d.hu

Nincsenek megjegyzések: